A napokban kiderült, hogy a Fidesz új kampányszlogenje a „Biztos választás”. A bemutatást azonban gyorsan beárnyékolta egy kellemetlen fordulat: a biztosvalasztas.hu domaint nem a kormánypárt, hanem Magyar Péterék jegyezték be korábban. Az ügyből pillanatok alatt politikai botrány és látványos médiahekk lett, amely napokra elvitte a fókuszt a szlogen eredeti üzenetéről. Én most egy sokkal fontosabb irányba terelném a fókuszt, a fideszi magyar egészségügyre és annak emberi életekben megjelenő következményeire, az emberi tragédiáira. Ebben az esetben a fiam szörnyű tragédiáján keresztül szeretném bemutatni, mivé lett a magyar egészségügy, amit a következő szavakkal lehetne leírni: apatikus, amorális, negligens, ignoráns, arrogáns – volt kitől átvenni, ugye „amilyen a mosdó olyan a törölköző”, vagy „fejétől bűzlik a hal”. Ezért ha Ön úgy gondolja, hogy a FIDESZ a „biztos választás” Ön számára, kérem olvassa el figyelmesen az alábbi cikkeket.
Ez lenne a „Biztos Választás”?
Több mint tíz éve él pokoli fájdalmak között Zsolt, külföldi kórházban van esélye a túlélésre (Kurucinfo)

Néhány idézet a cikkből:
Zsolt és édesanyja elmondása szerint a győri kórházban orvos nélküli vesekőzúzása után súlyos fertőzést kapott. Magánellátásban végzett vizsgálatok bizonyították, hogy egészséges vizeletéhez képest 1000x-es vörösvértest-eltérés volt kimutatható, megfelelő kórházi kezelést pedig elmondásuk szerint nem kaptak, pedig Zsolt édesanyja úgy emlékszik vissza, összesen 31 alkalommal próbálkoztak. Zsolt végül szeptikus (vérmérgezésként is emlegetik, extrém magas pulzusa, magas láza, folyamatos hasmenése volt) állapotba került. A fájdalmai azóta is olyanok, mint azelőtt soha, fentanil-tapasszal (az egyik legerősebb fájdalomcsillapító, ami kapható), morfinnal és altatókkal próbálják csillapítani.
Most kérem olvassa el az alábbi cikket:
Ha a „Biztos Választás”-ra szavaz, egy ilyen egészségügyre szavaz:

Néhány idézet a cikkből: „Mintha lávával öntötték volna le a testét: pokoli fájdalmak közt él Zsolt, az orvosoknak fogalmuk sincs, mi kínozza.” | ” Eleinte a gerincvelői ideggyökökbe adott fenol injekciókkal „kezelték”, de a tűvel eltalálták és szétroncsolták az egyik ideget. „A 9 év mulasztásai, műhibái közül talán a fenol injekció volt a legsúlyosabb orvosi hiba, mert éppen azt az ideget roncsolta össze, ami a bal oldali herét beidegzi. Azóta, 9 éve Zsolt folyamatos herefájdalommal él, ami „csak” egy azok közül, amiket viselnie kell – keseredett el az édesanya.” A fiatalember pedig hősként dacol a szenvedéssel: egy gyógyszer perifériás neuropátiát okozott nála, az idegek zavara miatt úgy érzi, mintha az egész teste lángolna, mintha lávával öntötték volna le.
Jelenleg morfinnal csillapítják a fájdalmát, de nem tudom, mindezt meddig lehet még kibírni.”
Végül pedig az alábbi cikket, amely első része Zsolt hosszú tragédiája leírásának, amely egy 11 éves magyar egészségügyi horror, de olyan, amire e kontinensen, s talán még a világban sem volt példa – felfoghatatlan orvosi műhibákkal, mulasztásokkal és rendszerszintű amoralitással kikövezett útvesztő:
Blog 1 – A fiam, Viczena Zsolt szörnyű tragédiája a magyar egészségügyben: Betekintés (Zsoltblog.hu)

Néhány idézet a fiamról írt cikkemből:
” Dr Horváth J. Attila (Pécsi Fájdalom Ambulancia) kémiailag szétroncsolta a fiam 10-es bordaközi idegét, amikor gondolt egyet és egy fenol injekcióval megszúrta a hónalja környékén a bordáját, pontosabban telibetalálta az ott futó ideget és addigi kb 9-10 idegblokád során egy hangot ki nem adó fiam felordított. Nem volt szedáció mint külföldi betegnél, a fiam ébren volt és érzett mindent, éppen a visszajelzés miatt, de itt még a felkiáltás, ordítás sem volt elég betegoldali visszajelzés. Mindennek ellenére Horváth J. Attila a teljes 5 ml-es 7%-os vizes fenolt a fiam T10 idegébe szúrta, ami szakirodalmi források szerint akár 2,5-szere a normáls gyakorlatban használt mennyiségnek. Majd ezután a másik oldalon is. Csoda hogy a fiam nem bénult le és nem lett inkontinens, viszont örökre meg lett nyomorítva 0-24 elviselhetetlen idegfájdalommal a herében, belső combban. Sajnos jópár előbbi esetet olvasni a szakirodalomból ugyanilyen blokád során, volt ahol a beteg meg is halt – de ezen esetekben végstádiumos idős rákos beteg(ek)ről volt szó.”
„Nem hallgathatom el, hogy a Pécsi Fájdalom Ambulancián egy másik alkalommal történt idegblokád során pedig életveszélyes állapotot okoztak a fiamnak. Ez egy másik orvos volt, Dr Almási Róbert Gyula, aki injekcióival (idegblokádjával) kétoldali légmellet (PTX, pneumothorax) azon belül is a ritka köpenylégmellet okozta fiamnak, amivel azonnal intenzív osztályra kellett szállítani és a bordáit szétfeszítve drainage-t bevezetni.” A mesterséges intelligencia is ez több év börtönnel is sújtható.
„A Mesterséges intelligencia azt mondta, hogy ezt senki nem élte volna túl, de ennek még a felét sem. Akkor gondoljanak bele a jelenünkbe, a mostani mindennapjainkba, amik 2024 év elején gyökereznek. Ekkor a fiam veséivel olyan dolgot tettek, amire e kontinensen biztosan nincsen példa. Én két év óta szinte a nap minden órájában látom a fiam kínjait, ahogy beveszi a Morfint és az altatókat több részletben, ahogy körbe-körbe jár a veséit fogva éjjel és nappal, ahogy csak falatonként tud enni (főként édességet), mert olyan, mintha szét akarnának repedni a veséi, teste apokaliptikus állapotba kerül. Két hét kórházi antibiotikum-kezelés helyett kapott a magyar orvosoktól eddig 2 év pokoli szenvedést: 0-24 kétoldali viselhetetlen vesefájdalmat, napi 20 körüli vizeletet, morfin és altató segítségével 2-2 órás alvásos éjszakákat (5-6 éjszakai vizeléssel), amik úgy telnek mint egy olyan emberé aki éppen akut súlyos egészségügyi krízisben van. Ezt egészében egy külön cikkben fogjuk kifejteni.”
Önnek is érdemes elgondolkodnia: Ez lenne a biztos választás?
A fiam magyar ellátás helyetti kétségbeesetten keresett külföldi vizsgálatai, kezelései nagyon komoly költségekkel járnak, 55-60 millió forint az előzetes információk alapján, ezért aki segíteni akarna a fiamnak, hogy visszanyerhesi emberi éeltét, a számlaszámára tud küldeni adományt, amit nagy hálával köszönünk meg minden adakozó személynek. A jelenlegi egyenlegünk: 5.583.701 Ft – ez azért ennyi, mert az elmúlt 1,5 hónapban a Mi Hazánk-tól Ábrahám Barnabás, Lantos János cikkeivel, videóival és jószándékú olvasóközönségükkel ~ 900 ezer forint adományt juttattak el a fiamhoz, ~100 ezret az ismerőseink, és a fiam egy jó gyerekkori barátja igen szép összeggel, 400 ezer forinttal támogatta a gyógykezelését. Így tartont most 5,58M Ft-nál. A németországi klinikai konzíliumok-vizsgálatok-kezelések ára kb befekvéssel 14-15 millió forint, kb 2 hét időtartam, erre lenne szükségünk a leggyorsabban, hogy megmentsék a veséit. A helyzet már így is kétségbeejtő. A svájci klinika és az amerikai idegműtét (intercostalis neuralgia) még hátravan, azok együtt 40 millió forintot érhetik el. Nagyon bele kell húznunk!
| Ha lehetősége van és segítene esélyt adni a fiam külföldi gyógykezelésére: Név: Viczena József Zsolt Számlaszám: 11773401-0090820700000000 Közlemény: adomány IBAN: HU96117734010090820700000000 Announcement: donation |
Hálásan köszönjük!
